hírek : Mit kezd a Backstreet Boys Kevin nélkül? |
Mit kezd a Backstreet Boys Kevin nélkül?
2006.07.09. 20:45
Kevin Richardson a múlt héten kilépett a Backstreet Boysból. A csapat tagjai fájó szívvel ugyan, de folytatják készülő albumuk munkálatait, mely Brian elmondása alapján még ebben az évben meg fog jelenni.
Kevesebb mint 48 órával Kevin kilépése után Brian azt nyilatkozta, hogy a csapat folytatja a Never Gone-t követő új, hetedik Backstreet Boys album munkálatait. Brian elmondta, hogy még a Never Gone turné alatt kezdték tervezni, hogy még ebben az évben stúduóba vonulnak. "A Backstreet Boys közönsége elfogadta Kevin kilépését, és továbbra is támogat minket, elfogad minket, és ezért nagy köszönettel tartozunk nekik"-mondta Littrell. "Még a turné folyamán elhatároztuk, hogy 2006-ban megjelentetjük új lemezünket, és nem tartunk egy újabb 4 éves szünetet. Én voltam az első a stúdióban, aki felénekelte a vokálokat, mert két nap múlva már Montrealban illetve Torontoban kellett lennem, hogy sajtótájékoztatót tartsak a szólóalbumommal kapcsolatban."-mondta el vasárnap Brian, akinek idén májusban jelent meg keresztény szellemiségű szólóalbuma.
Annak ellenére, hogy Brian nagyon izgatott az új album munkálatai miatt, elmondta, hogy nagyon lesúlytotta Kevin kilépése. "Kevin a rokonom: Majdnem 14 évvel ezelőtt ő vett be engem az együttesbe. Szomorú vagyok, hogy látnom kell őt távozni, és biztos vagyok benne, hogy a rajongók is szomorúak. Ugyanakkor barátilag és üzletileg is támogatom őt, és nagyon boldog vagyok, hogy megnyithatja élete egy új fejezetét. Remélem sikeres lesz az elkövetkezőkben is."
Kevin nem nyilatkozott, pontosan milyen tervei vannak a jövőre nézve, és Brian sem tett célzásokat arra, mit tervez unokatestvére.
"A Never Gone turné alatt Kevin sokat tervezgetett, és új célokat fogalmazaott meg magának mind a magánéletében, mind az üzleti életben. Olyan célokat, melyeket mindeképpen meg szeretne valósítani a jövőben. Ráadásul ő a csapat legidősebb tagja, és elérkezett élete egy újabb szakaszához. Ebben semmi rossz nincsen."-mondta Brian Littrell.
(A cikket a www.bittersweet-delight.net oldalon taláható cikkből fordítottam.)
|